Google+

Érdekelnek a legjobb cikkek, a világ hírei?
Akkor kövesd Facebook oldalunkat!

Minden egyben blog

Bemutatkozás

MindenEgybenBlog

Mindenegyben blog , mint a nevében is utalunk rá, minden benne van, ami szem-szájnak ingere.
Kedves böngésző a napi fáradalmaktól meg tud nálunk pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.
Mindenegyben blog -ban sok érdekes és vicces képet találsz. Ha megnyerte a tetszésedet csatlakozz hozzánk.

Rólunk:
Mindenegyben blog indulási időpontja: 2012. március
Jelenleg két adminja van a blognak: egy fiú és egy lány.
Kellemes böngészést Mindenkinek!

Hirdetés
xyz
Hirdetés
Gondolatmorzsák
1 -- 1 || 48
Ez nem szeretet. Ez birtoklási vágy.
Mindenegyben Blog - 2017. október 17. (kedd), 06:06

Ez nem szeretet. Ez birtoklási vágy.

Hirdetés
Hirdetés
2017 okt 17

„Biztos vagyok abban, hogy szeret… de akkor miért bánik így velem?” – írta egy nagyon kedves régi olvasóm, miután elmesélte, mi történt vele. Én pedig elgondolkodtam. Nem is magán a jelenségen, nem is azon, hogy az az ember valóban szereti-e őt – mert számomra a válasz egyértelmű –, hanem azon, hogy vajon hányan esnek bele ebbe a csapdába, hányan ragadnak bele évekig, vagy akár évtizedekig, és hányan halnak bele lelkileg – vagy akár testileg is.
Felnőtt, érett, tapasztalt emberek, akik nem könyvből tanulták az életet. Olyanok, akik átéltek már több párkapcsolati kudarcot, hittek már és csalódtak is emberekben, és egészséges értékrendjüknek köszönhetően pontosan tudják, hogy mi a helyes számukra, és mi az, ami káros.
Mégis meg lehet vezetni őket. Mégis elfogadják a szeretet üvegcséjében feléjük nyújtott mérget, és ki is isszák azt fenékig. De nem azért, mert hülyék. Nem azért, mert nem tanulnak semmiből, mert ez nem igaz. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egy nagyon ügyes játék résztvevőivé váltak – egy olyan játéké, amelynek nem ismerik a játékszabályait. Mert ha ismernék, eleve be sem szálltak volna.
De mi is történt a kedves olvasómmal – és annyi más emberrel is, akik semmi másra nem vágyakoznak, csak arra, hogy szeresse őket valaki?

Romantikus regénybe csomagolt tragédia

Meglátod. Tetszik, mert vonzó, és mert életet sugároz a tekintete. Erőt. Hitet. Lelkesedést. Mindazt, ami belőled elveszni látszott annyi csalódás után. De ő benne mindez megvan, és a szikráját egyetlen pillanat alatt belőled is előhozza. Meglepődsz. Ilyen is van? Mégis maradt még benned élet? Mégis lehetsz boldog Te is? Felcsillan a remény a szemedben.
Egymásra néztek, és egyből valami átkattan. Vonzalom. Vagy valami több. Lehet, hogy ez valami sokkal több annál? Beszélgetni kezdtek, elvarázsol és figyelmes veled. Találkozgattok. Gondoskodó, törődő, lesi azt, hogy mit szeretnél, és meg is tudja adni neked azt. Ez már sokkal több egy kalandnál. Ez szerelem. Kivirágzol, és végre úgy érzed, hogy újra élsz. Vagy talán most először élsz igazán.
Aztán történik valami. Váratlanul elcsattan az első pofon – akár lelkileg, akár fizikailag is. Megdöbbensz. Megijedsz. Amikor pedig már nem először fordul ez elő, elkezdesz félni. Van, amikor még mindig megkapod azt a csodálatos törődést, figyelmet és szeretetet, amire annyira vágytál évekig, ám vannak sötét pillanatok. Aztán már sötét időszakok is.
Benne vagy, ezért nem látod a teljes képet. Csak azt érzed, hogy néha még mindig annyira szép ez a szerelem, máskor pedig kegyetlen és veszélyes. De mi történt útközben? Mitől változott meg a viselkedése annak, akivel ennyire jó volt eleinte? Hogyan tud egyszer ilyen vonzó és figyelmes lenni, máskor pedig kegyetlenül érzéseket gyilkolni? Hogyan tud egyszer kedveskedni és védeni, máskor pedig büntetni és ártani? Hogyan tud egyszer hidegen elküldeni a büdös francba, máskor pedig könyörögve a szerelmét bizonygatni?
És ami a legfontosabb kérdés: miért nem tudsz ezzel mit kezdeni?

A játékszabályok

Mielőtt a fenti kérdésre megtalálnánk a választ, érdemes picit jobban megismerned (és mindenekelőtt felismerned) azt a kegyetlen játékot, aminek a részese vagy. Érdemes letisztázni a játékszabályokat – ha már a játék elején ez nem történt meg, akkor legalább most, mielőtt a játék még jobban elfajul. Mert nem minden játék élvezetes, és van, amelyikbe bele is lehet halni.
A játékszabályok a következők – nyersen, mindenféle cukormáz nélkül tálalva.
1. A hibát magadban keresd.
Egy elnyomó kapcsolat alaptétele, hogy hibás csak egyetlen ember lehet: az elnyomott. Ha valami nem működik jól a kapcsolatban, azért egyedül Te felelsz, mert az elnyomód saját (vélt) erkölcsi felsőbbrendűségére hivatkozva megmagyarázza azt is, amihez semmi közöd nincsen.
Természetesen nagyon fontos az önreflexió, hiszen aki soha nem néz bele a jellemének tükrébe, az könnyen válik önmaga és a környezete pusztítójává, azonban az elnyomó kapcsolat sajátossága éppen az, hogy míg az elnyomó önreflexióra utasítja az elnyomottat, ő maga ezt soha nem teszi meg.
2. Tudd, hogy szeretve vagy.
Fogadd el most ezt az állítást így, zavaró magyartalansággal ideböffentve – pontosan úgy, ahogy elfogadod egy elnyomó kapcsolatban is, semmitmondó szavak formájában érkezve. Belül mélyen arról is érzed, hogy valami nagyon nincs rendben vele, de továbblépsz rajta, mert hinni szeretnél benne, hogy minden, amit kapsz, az őszinte.
És kapod is kellő rendszerességgel – ahol a rendszert nem az irántad táplált érzések határozzák meg, hanem az, hogy mikor kezd már nagyon fájni a szorítás, amit a nyakadon lévő két kéz végez. Hogy mikor kezdenél már kitörni, mert úgy érzed, megfulladsz, ha maradsz. De maradnod kell. Mert szeretve vagy, ne feledd.
Az első két szabállyal ellentétben ezt már kimondott vagy írott formában ne keresd. Ez puszta tény, ami csak az elnyomó fejében létezik. Sehol máshol, csak ott, ám amint az elnyomott szerepét magadra vállalod, onnantól kezdve ezt a szabályt Te is magadénak tudhatod. Mert egy olyan kapcsolatban, ahol a másik célja az, hogy legyőzzön Téged, nyertes biztosan nem lehetsz.
Harcolhatsz ugyan, de azzal csak elmérgesíted a helyzetet, hiszen akkor már nem felelsz meg az elnyomódnak, aki mindent megtesz azért, hogy visszacsatold magadra a láncaidat (mert ezeket mindig Te csatolod magadra). Vagy beletörődhetsz a helyzetedbe, de akkor szép lassan elsorvadsz lelkileg, és gyakran vele együtt testileg is. Egy ilyen kapcsolatban nem nyerhetsz sem kisebb csatákat, sem magát a háborút. De tudod, ha már háborúról szól a dolog, akkor rossz helyen keresed a boldogságodat.
4. Bele fogsz halni
Ez az a szabály, amit pláne nem fogsz sűrűn hallani, legfeljebb csak a kapcsolat legvégén, ostoba fenyegetésként. Amíg azonban a kapcsolat tart, addig ez az utolsó szabály többnyire rejtve marad. Mert egyetlen elnyomó sem fogja figyelmeztetni az áldozatát, hogy szépen lassan elfogyasztja. Sokan közülük fel sem fogják, mit tesznek, de persze olyanok is vannak, akik teljesen tudatosan élősködnek. A végeredmény szempontjából azonban teljesen mindegy, hogy az elkövető tud-e róla, hogy mit tesz, vagy sem: az elnyomottat így is, úgy is bedarálja a kapcsolat.
Sokan azért még reménykednek jó darabig. Hátha ők majd megváltoztatják a párjukat, akit eddig senki nem tudott megváltoztatni. Hátha nekik majd sikerül megmenteniük egy elveszett lelket, aki egyébként tud szerethető is lenni. Persze, tud szerethető lenni, csak szeretni nem tud. Változni pedig az esetek többségében esze ágában sincsen.
Ezek voltak tehát a játékszabályok. Nézzük meg, hogy mégis miért játsszák annyian ezt a játékot.

Nem az érzelmek rabja vagy

Ami az elnyomót illeti, az ő motivációját könnyen megérted, ha megfigyeled a természetet. Vegyünk például egy kullancsot: áldozata véréből táplálkozik, és ha nem jut vérhez, akkor életképtelen. Ugyanígy az elnyomónak is szüksége van elnyomottra, mert ahhoz túl gyenge, hogy önállóan érvényesülni tudjon, ahhoz pedig főleg, hogy esetleg még valaki mást is segítsen ebben. Úgyhogy marad az élősködő létformában, és ahogy a kullancsot sem érdekli az, hogy közben valakit esetleg halálos kórral fertőz meg, úgy az elnyomó ember is pont leszarja, ha maga körül pusztítást végez. A különbség csak annyi, hogy az embernek a kullancsénál fejlettebb az agya. Már akinek.
Az elnyomott szerepe már összetettebb egy ilyen kapcsolatban. Nem tűnik ugyanis semmivel sem indokolhatónak az, hogy valaki miért hagyja egy másik embernek, hogy kizsákmányolja őt, és komoly károkat okozzon neki. Pedig jó oka van ennek is.
Látszólag az érzelmek harca ez az ésszel, valójában azonban egyáltalán nem erről van szó. Hiszen ki lenne boldog érzelmi bizonytalanságban élve? Ki szeretne olyan párt magának, aki kiszámíthatatlan, aki képes kegyetlenül elbánni vele, ha épp olyanja van, és aki nem tiszteli őt, mint embert? Nem, nem az érzelmek harca ez az ésszel, hanem valami más: a félelmek harca az érzelmekkel és az ésszel.
Hogy ez mit jelent konkrétan? Lelki sérüléseket. Csalódásokat. Vágyak elvesztését. Az élet rövidségét. Az önbecsülés hiányát. Mindezek félelmek formájában bújnak elő a mélyből, és azt mondatják veled, az elnyomottal: „úgysem találok nála jobbat!” Elhitetik veled, hogy tulajdonképpen nem is nyakig vagy a szarban, csak derékig, és tulajdonképpen milyen jó, hogy csak időnként nyomják bele a fejedet. Igaz, hogy egyre gyakoribb időközönként történik ez meg, és egyre többet szenvedsz miatta, de azért rosszabb is lehetne, nem igaz?
Persze. Mindig lehetne rosszabb. De jobb is. És ha elhiszed magadról azt, hogy jobbat érdemelsz, akkor meg is szerzed magadnak a jobbat. Akkor nem hagyod, hogy része legyen az életednek egy olyan ember, akinek a boldogsága máglyáján a Te boldogságod a rőzse.
Mert mi is történik valójában? Az, hogy belelépsz egy elnyomó kapcsolatba, megmagyarázható azzal, hogy nem elég jó az emberismereted. Nem ismered fel az apró jeleket, amelyek a másik ember valós személyiségéről árulkodnak. Nem az álarcról, hanem arról, ami mögötte van. Na de miért maradsz benne egy ilyen kapcsolatban, amikor a jelek már nem aprók, hanem a füledbe ordítanak?
Azért, mert kevésnek érzed magad. Azért mert félsz, nem élsz.  Mert elhitted, hogy azt neked nem szabad. Csak tudod, olyanok mondták ezt neked, akik semmivel sem többek nálad, csak annak mutatták magukat.

Áldozat is lehet elnyomó

Maga az elnyomás, mint szó, ne tévesszen meg: ez nem feltétlenül fizikai agressziót vagy nyílt harcot jelent. Elnyomni lehet valakit szeretettel is, sőt, az is lehet elnyomó, aki folyton az áldozatszerepben tündököl, és ezzel próbál lelkiismeret-furdalást kelteni a párjában. Az elnyomás ugyanis a szabadság korlátozását jelenti. Akit őszintén, tisztán szeretsz, azt önmagáért szereted. Úgy, ahogy van, olyannak, amilyen, feltételek nélkül, körülményektől függetlenül. Csak szereted és kész.
Aki viszont korlátozza a másik embert a szabadságában, az megtöri ezt a szeretetet (ha volt egyáltalán), és ennek a tényén nem változtat az sem, hogy ezt az agresszió mely formájában teszi meg: ütheti, bezárhatja a lakásába, megalázhatja szavakkal vagy tettekkel, lelkiismeret-furdalást kelthet benne, de akár könyöröghet is neki, hogy ne hagyja magára – az elnyomás tényén nem változtat annak formája.
Tudod, olyan ez, mint amikor meglátsz egy gyönyörű virágot. Ha szereted, nem szakítod le, hogy egy vázában rohadjon el, miután hazavitted. Nem követsz el rajta erőszakot, hanem eljársz hozzá megcsodálni. Ha szereted a virágot, akkor hagyod élni.

Nem mindig éles a határ

Most, hogy jobban megismertük a játékot a maga kegyetlen valóságában, és felismertük azt is, hogy kinek mi a szerepe benne, érdemes még egy gondolatra megállnunk, mielőtt nem teljesen jól működő párkapcsolatunk másik tagjához vágnánk a billentyűzetet, és hirtelen megvilágosodva rásütnénk, hogy egy pszichopata elnyomóval van dolgunk. Ez a gondolat a higgadt figyelem.
Attól még nem feltétlenül elnyomó egy kapcsolat, hogy szenvedés is van benne. Attól még nem feltétlenül élősködő zsarnok valaki, hogy nem mindig tudja uralni az érzelmeit és a félelmeit. És attól még nem feltétlenül pszichopata a másik ember, hogy változó érzésekkel reagál a kapcsolatotok egyes helyzeteire. Valójában senki sem az, aki ilyen, mert egy pszichopatának érzései sincsenek, csak megjátssza azokat.
Ezért nagyon fontos a higgadt figyelem: az érzéseken felüli megfigyelés, amely által elkezded megérteni, hogy valójában miről is szól az a helyzet, amiben éppen vagy, mi motivál Téged, mi a párodat, és merre haladtok a kapcsolatotokban. A kulcs a változás – mindig ezt érdemes keresned.
Hibázni mindenki tud – és mindenki meg is teszi, még a legbölcsebb emberek is –, változtatni azonban más sokkal kevesebben hajlandóak. Mert ahhoz már az ego feladása szükséges. Akkor már nemcsak az én létezik, hanem megjelenik a Mi. Valami, ami fontosabb a pillanatnyi örömnél – amely öröm jelenthet akár egy kicsinyes bosszút, egy büszkeségből mondott nemet, vagy egy parazita életmódot is –, és annak keresésére irányul, hogy hogyan lesz mindenkinek jó. Nemcsak nekem, hanem neked is.
Akiben ez megvan, az fejlődőképes, és fejlődik is. Ha két ilyen ember találkozik, akkor pedig a kapcsolatuknak van jövője, és hosszútávon is mindkettőjük kiteljesedését szolgálja. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül együtt is maradnak, hiszen két ember két különböző irányba is fejlődhet, de ha így van, akkor képesek ezt felismerni, és képesek egymást békésen elengedni.
Ez az, ami csak a lelkileg érett embereknek megy – vagyis elég keveseknek. A fejlődésre azonban sokan képesek (és hajlandóak is), ezért fontos az, hogy észrevedd, ha nem a szeretettel van a gond a kapcsolatban, csak még az együttműködés nem megy. Ha azonban valaki csak változást ígér, hogy a szakítást elkerülje, ám ténylegesen nem tesz semmit a kapcsolatért, akkor jó eséllyel csak az idődet rabolod vele. És a lehetőséget, hogy megtaláld azt, akivel boldog lehetsz.
Ha pedig az az ember, akivel együtt vagy, képes büntetőddé és ellenségeddé válni akár egyetlen egyszer is, akkor menekülj. Nagyon gyorsan. Nagyon messzire.

Forrás: hasznaldfel.hu

Megosztás a Facebookon (0)

Nézd meg a cikkhez tartozó galériát is:

Lapozási lehetőség a képek alatt, illetve a képre történő egérkattintással és balra-jobbra húzással lehetséges.