Google+

Érdekelnek a legjobb cikkek, a világ hírei?
Akkor kövesd Facebook oldalunkat!

Minden egyben blog
Hirdetés

Bemutatkozás

MindenEgybenBlog

Mindenegyben blog , mint a nevében is utalunk rá, minden benne van, ami szem-szájnak ingere.
Kedves böngésző a napi fáradalmaktól meg tud nálunk pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.
Mindenegyben blog -ban sok érdekes és vicces képet találsz. Ha megnyerte a tetszésedet csatlakozz hozzánk.

Rólunk:
Mindenegyben blog indulási időpontja: 2012. március
Jelenleg két adminja van a blognak: egy fiú és egy lány.
Kellemes böngészést Mindenkinek!

Gondolatmorzsák
1 -- 1 || 48
Érzelmek csapdájában
Mindenegyben Blog - 2018. március 13. (kedd), 06:44

Érzelmek csapdájában

Hirdetés
Hirdetés
2018 már 13

Életünk során sokaktól kapunk kért vagy kéretlen tanácsot. Vannak köztük hasznosak, és vannak, amik nagyon veszélyesek. De nemcsak kívülről lehet megvezetni minket; mi magunk is képesek vagyunk ezt megtenni önmagunkkal – méghozzá igen könnyen. Mindössze annyi elég hozzá, hogy egy fontos döntést a pillanatnyi érzelmeink szerint hozunk meg.
Persze, tudom: aki nem hallgat a szívére, az általában nagyon meg szokta bánni ezt utólag, de most nem erről van szó. Nem a szívből hozott, határozott döntésekről, hanem azokról a helyzetekről, amikor a pillanatnyi érzelmi hullámaid elvisznek egy olyan irányba, amerre valójában nem szeretnél menni. Hosszútávon biztosan nem.
Méltatlan veszekedések olyan emberekkel, akiket a legjobban szeretsz. Értelmetlen szócsaták egy kollégával vagy egy idegennel arról, hogy kinek van igaza. Lelkesen meghozott hirtelen döntések, amelyek hamar csúnya kudarchoz vezetnek. Túl hamar megadott bizalom valakinek, akit valójában nem is ismersz, csak a feléd mutatott álarca tetszik neked. És a sor még nagyon hosszan folytatható lenne, de gondolom neked is már beugrott néhány erős emlék olyan helyzetekről, amikor hagytad, hogy az érzelmeid megvezessenek.
Sokan éppen ezért nem mernek már hallgatni a szívükre. Annyiszor hittek annak a kis gonosz tanácsadónak, és ritkán jöttek ki jól a történetből. Inkább hallgatnak az észérvekre, nagyon sokszor átgondolják, hogy milyen döntést hozzanak egy adott helyzetben, és nem mennek bele semmibe, ami picit is kockázatos lehet – beleértve az érzelmi alapú kapcsolatokat is.
Aztán ott van a másik oldal is: azok az emberek, akik örök naivként nem hajlandóak megfontolt döntéseket hozni, mert bármennyi szenvedést is éltek már meg, továbbra is hisznek abban, hogy az érzelmeiket nem szabad eltemetniük. Inkább megszívják újra, csak érezzék, hogy élnek.
Valahol mindkét csoportnak igaza van. És valahol mindkettő téved.

Tényleg a szív és az agy harca ez?

Sokan azt gondolják, hogy a szívünk és az agyunk egymás ellen dolgozik. Hogy az őszinte vágyaink és az észérvekkel alátámasztható érdekeink egymással ellentétesek. Valójában azonban belső konfliktusaink és szenvedéseink oka nem a szív és az agy párharca – pedig milyen romantikusan hangzik így önjelölt mártír sorsunk igazolása –, hanem egy sokkal prózaibb dolog: a pillanatnyi kényelem és a hosszútávú boldogság közti döntés kérdése. Vagy ha úgy tetszik, az ego harca a lélek hangjával.
Amikor ugyanis nagy hévvel beleveted magad egy veszekedésbe, vagy éppen egy csábítónak látszó lehetőségbe mész bele az érzelmeidnek engedve, akkor nem teszel mást, mint ami mindannyiunk ösztönös reakciója: a pillanatnyi kényelmedet keresed. Azzal is, ha éppen az igazadat bizonygatva le akarod győzni vélt vagy valós támadódat, és azzal is, ha olyat csinálsz, ami most nagyon jó neked, később viszont legszívesebben kitörölnéd az életedből.
Akár engedsz a vágyaidnak, akár azon agyalsz, hogy ezt megtedd-e, a szíved és az agyad is ugyanazt a játékot játssza, és nem egymás ellen teszik ezt. Valójában mindketten a pillanatnyi kényelmet keresik: a szív a pillanatnyi vágyak kielégítésével, az agy a pillanatnyi félelmek elkerülésével. A kettő természetesen lehet egymással ellentétes irány – ahogy gyakran meg is történik ez –, de ez még nem jelenti azt, hogy bármelyik is helyes.

Mi van a felszín alatt?

A természet mindenre megtanít minket, ha figyelünk – és persze csak akkor, ha nem a természet irányítójának hisszük magunkat, hanem felismerjük, hogy apró részei vagyunk. Amint hajlandóak vagyunk belenézni a tükörbe, csodálatos tanításokat tudunk befogadni még a legváratlanabb helyekről is. Olyan tanításokat, amelyek mindenki számára rendelkezésre állnak, de sokan nem élnek a lehetőséggel.
Itt van például a folyó. Sokat tanulhatunk a folyótól az emberi kapcsolatainkról, de sokat tanulhatunk az érzelmeink kezeléséről is. Talán furcsán hangzik ez így elsőre, de egyáltalán nem valami elvont dologról van szó. Láttunk már folyót mindannyian, és a többségünk úszott is benne – még ha nem is az érzelmeink kezelésére asszociáltunk közben. Volt azonban két olyan dolog, amit egyből megtapasztalhattunk.
. Talán számodra is okoztak már bosszúságot, vagy éppen élvezted a velük való játékot, de akármelyik is történt, egy-egy hullám hatása általában nem sokáig tartott. Megérkezett, talán odébb sodort Téged egy picit, aztán hamar eltűnt anélkül, hogy maradandó változást okozott volna.
Pontosan ez a helyzet az érzelmeinkkel is. Jönnek és mennek, csapkodnak hevesen, aztán eltűnnek, mintha soha nem is léteztek volna. Nem mindegyik, de a többségük igen. Hatásuk az adott pillanatban nagynak tűnhet, de amint lecsendesednek, felismered, hogy valójában csak a felszínen csapkodtak, mert a mélyben sokkal nagyobb erők dolgoznak.
És ez a második dolog, ami a folyóban úszva egész biztosan feltűnt neked. A sodrás. Hiába csapkodta a szél a felszínen a hullámokat, a folyó nem változtatott irányt miattuk: folyt tovább arra, amerre egyébként is folyt volna.
Mi emberek annyiban különbözünk csak, hogy sokszor megtéveszt minket az érzelmeink játéka. A felszínre figyelünk, a csapongó hullámokra, és megfeledkezünk a lelkünk hangjáról, a folyó sodrásáról. Ahelyett, hogy mélyen magunkba néznénk, hagyjuk, hogy az érzelmeink dobálják a hangulatunkat – és a cselekedeteinket is.

Az út befelé vezet

Belül mélyen minden ember pontosan tudja, hogy mire vágyik, mire van szüksége, és mi az, aminek (vagy akinek) nincs helye az életében. Mégis sokan elnyomják magukban a lelkük hangját, a csapongó érzelmeikkel pedig nem tudnak mit kezdeni. Vagy végletek közt sodródva élnek, vagy megpróbálják elfojtani az érzelmi hullámaikat, de akármelyik utat is választják, önmaguknak és a környezetüknek is ártanak. A különbséget csak az jelenti, hogy ezt közvetett vagy közvetlen módon teszik-e.
Fontos a jelen pillanat megélése – amelyre természetesen erős hatása van az aktuális érzelmeidnek –, de ugyanilyen fontos az életutad és a hosszútávú vágyaid tiszteletben tartása is. Mert ha nem tartod tiszteletben önmagadat, ha nem tartod tiszteletben azt, hogy az élet-folyód merre halad, akkor nagyon könnyen válsz a felszínen csapongó érzelmeid áldozatává. Akár pozitív kilengésről van szó, akár negatívról. Akár lelkesedsz valamiért, ami csak a fejedben létezik, akár lerombolsz valamit, ami viszont nagyon is valós és értékes. Emberi kapcsolatot. Üzleti lehetőséget. Bizalmat. Valamit, amit nem biztos, hogy újra fel tudsz építeni.
A szív nem mindig jó tanácsadó a döntéshelyzetekben. Az agy sem. Ha azonban tisztában vagy vele, hogy az első ösztönös reakciód a pillanatnyi kényelmed keresése, akkor el tudod dönteni, hogy ez a hosszútávú boldogságodat is szolgálja-e, vagy csak tévútra vezet. Hibázni így is fogsz, de már egyre kevesebbet. Vagy ha úgy tetszik: egyre nagyobb hullámok tudják csak elfeledtetni veled azt, hogy az élet-folyód merre tart – és egyre rövidebb időre tévesztenek csak meg.
A folyó felszínén okozhat hullámokat a szél csapkodása, de folyásának irányát nem az határozza meg. A valódi válaszainkat mindig az érzelmi hullámaink alatt találjuk meg.

Hirdetés
Megosztás a Facebookon (6)

Nézd meg a cikkhez tartozó galériát is:

Lapozási lehetőség a képek alatt, illetve a képre történő egérkattintással és balra-jobbra húzással lehetséges.

Hirdetés