Google+

Érdekelnek a legjobb cikkek, a világ hírei?
Akkor kövesd Facebook oldalunkat!

Minden egyben blog

Bemutatkozás

MindenEgybenBlog

Mindenegyben blog , mint a nevében is utalunk rá, minden benne van, ami szem-szájnak ingere.
Kedves böngésző a napi fáradalmaktól meg tud nálunk pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni.
Mindenegyben blog -ban sok érdekes és vicces képet találsz. Ha megnyerte a tetszésedet csatlakozz hozzánk.

Rólunk:
Mindenegyben blog indulási időpontja: 2012. március
Jelenleg két adminja van a blognak: egy fiú és egy lány.
Kellemes böngészést Mindenkinek!

Hirdetés
Gondolatmorzsák
1 -- 1 || 48
Eltemetett történetek
Mindenegyben Blog - 2017. december 12. (kedd), 06:44

Eltemetett történetek

Hirdetés
Hirdetés
2017 dec 12

Talán nincs nagyobb tragédia annál, ha egy élet úgy fejeződik be, hogy igazán el sem kezdődött. Ha mindaz a lehetőség, ami egy emberben születésétől fogva benne van, kihasználatlanul ott marad, mert az álmait, amiket gyermekként még el mert képzelni, felnőttkorára elfojtja magában, majd viszi magával a temetőbe.
Sokan választják ezt az utat. Nem tudatosan teszik, hiszen az emberek többsége szinte semmit sem tesz tudatosan, hanem inkább csak sodródva a tömeggel, követve a készen kapott mintákat, próbálva mindenkinek megfelelni – egy valakit rendre kifelejtve a sorból: önmagát. Azt az élni vágyó embert, akinek csak a létezés jutott – mert elhitte, hogy más út nem is lehetséges számára.
Elhitte, hogy a gyermekkorában megálmodott személyes története a hazugság, nem pedig az, amit azóta a fejébe tápláltak. Vagy az, amit még most is hallgat a körülötte lévő emberektől, a médiától, a politikai propagandától. Elhitte, hogy jobban jár, ha követi a csordát, még ha szaros füvet is kell legelnie.

Mindenki próbálkozik

Nem olyan könnyű elnyomni a lélek hangját. Mindenki érzi, ha felborult a belső egyensúlya, csak nem mindenki tud – vagy akar – vele mit kezdeni. Vannak, akik a belső hiányérzetüket másokra vetítik ki, és frusztrált, folyton ideges, emberi kapcsolatokat romboló hozzáállással viszonyulnak mindenkihez. Másoknak idővel olyan erősen torzul a személyiségük, hogy már nem is feltétlenül idegesek, egyszerűen csak embertársaikon keresztülgázoló seggfejekké váltak. Megint mások nem kívül rombolnak, hanem belül (bár ezáltal közvetve kívül is megteszik), alárendelve magukat a környezetüknek, és gyakran teljesen felemésztve magukat egy betegség formájában.
Óriási küzdelmeket vívnak magukban ezek az emberek. Próbálnak kitörni az önkéntelenül felvett, de immár önkéntesen hordott bilincseikből, és próbálják ezt jó fogyasztóként valami csodapirula bevételével hamar letudni. Mert a felelősségvállalás ijesztő. Tükörbe nézni félelmetes. Az önmagába fektetett kemény munkához pedig kinek lenne kedve, ha már így is kemény munkát fektet abba, hogy utálatát leküzdve túlélje a napjait egy olyan életben, amelyben nem a saját álmait valósítja meg, hanem rabszolgaként valaki másén dolgozik?
Ördögi körnek tűnik ez. Pedig ha odafigyelnénk az apró jelekre, és nem hosszú évek, vagy akár évtizedek szenvedését kivárva próbálnánk végül kétségbeesetten tüzet oltani, akkor a megoldás is sokkal egyszerűbb lenne. Elég, ha csak megfigyeled a kamasz gyerekeket. Lehet őket szidni a kinézetük vagy a viselkedésük miatt, de ezek mind tünetek. Annak a tünetei, hogy ők is csak keresnek valamit, ahogy a felnőttek is teszik, és szintén a felnőttekhez hasonlóan ők sem igazán tudják, hogy mit.
Valahogy meg akarják találni önmagukat, és a tömegből kitűnve, önmagukat másoknál szebbnek, feltűnőbbnek, értékesebbnek érezve vélik megtalálni ennek lehetőségét. Nem kell haragudni az ilyen emberekre – legyenek akár 12, akár 42 vagy 72 évesek –, hiszen nem szól ez másról, mint egy komoly önértékelési deficitről.
Csak az szeretne görcsösen egyedi lenni, aki nem tudja, hogy már az. Aki nem ismeri a saját önkifejezésének útját, az az éppen aktuális divathullámon sodródva próbálja kifejezni önmagát – és így paradox módon éppen önkifejezési próbálkozásával válik tömegtermékké maga is.
Persze miért is ismerné az emberek többsége önmagát és a saját útját? Ki tanítja ezt meg nekik? A szülő, aki maga is görcsös megfelelési kényszerben szenvedve a csordát követi, és saját gyengeségeit következetesen átadja gyermekének is? Vagy az oktatási rendszer, amely nem az önálló gondolkodásra, hanem az irányíthatóságra nevel?
Marad tehát az egyéni útkeresés, amit marketingszövegek, divattermékek, társadalmi koncepciók és gondolkodás nélkül átvett szokások nehezítenek meg.

Vissza önmagadhoz

Valami fontosat mégis tudunk tanulni a filmekből és a reklámokból, amelyekkel folyamatosan bombáznak minket. Ez a valami nem más, mint az, hogy miért működőképesek. Amint ezt megérted, az álmaid megvalósításához is közelebb jutsz – bármilyen furcsán is hangozhat ez elsőre. Az önmagadhoz visszavezető út fontos része a Téged érő hatások felismerése és megértése.
Azért működnek a filmek és a reklámok, mert érzelmileg kapcsolódni tudunk hozzájuk. Mert az emberek szeretnének a saját életük hősei lenni, és amikor megnézik a TV-ben a romantikus, vagány, vagy éppen szenvedéseiknek véget vető hősöket (vagy csak rápillantanak egy hirdetésre a koszos buszmegállóban ácsorogva), akkor egy pillanatra elfelejtik saját szánalmas helyzetüket, és kapnak ebből az életérzésből egy apró morzsát, ami lelkesíti őket. Akkor egy picit átélik azt az érzést, amit cselekvés hiányában a valódi életükben elmulasztanak.
Pont arra elég, hogy minden maradjon ugyanúgy, ahogy eddig is volt. Mind az egyén, mind a társadalmi berendezkedés szintjén. Azok pedig, akik az öntudatlan szokásokat követő tömegből élnek, ügyesen meg is találják mindig a módját annak, hogy elhitessék az emberekkel: valódi értékeket kapnak a pénzükért vagy a még annál is értékesebb idejükért cserébe.
A lényeg ugyanaz, csak a megjelenési formája változik: egy okostelefon, egy cigaretta, vagy egy motivációs előadás is tökéletesen megfelel az életérzés átadására, és aki csak fogyasztója mindezeknek, nem pedig tudatos felhasználója, az benne is ragad a langyos pocsolyában. Nőiességüket és céljaikat feláldozó anyukák, érzelmi analfabéta családapák, mechanikusan munkába járó ember-robotok, folyamatosan elmérgesedő konfliktusok és „érthetetlenül kezelhetetlen” gyermekek az élő tünetei ennek a társadalmi jelenségnek.
Pedig van másik út is. Az önismeret útját ugyan nehezebb járni, mint az előre kitaposottat, cserébe azonban fájdalomcsillapítóként szedett érzésmorzsák helyett valódi életérzéseket kaphatsz általa. Olyan érzéseket, amiket talán már nagyon régen eltemettél magadban.
Mert nemcsak a filmek és a sorozatok főhőseit lehet szeretni, hanem önmagadat is. Nemcsak nekik drukkolhatsz, hanem megvalósíthatod a saját céljaidat is. Nemcsak velük lehetsz toleráns, elnézve a tévedéseiket és a tökéletlenségüket, hanem megteheted ezt saját magaddal is.
Mert valahol bennük is csak önmagadat keresed. A filmekben, a reklámokban, a termékekben, amiket megveszel, a cigarettában, amit elszívsz, az alkoholban, amit megiszol. Mindegyikben a saját történetedet keresed, és minél kevésbé éled meg azt a valóságban, annál több pótlékra van szükséged.
Elfojtottad önmagadat. A vágyaidat, az álmaidat, a szükségleteidet, a személyiségedet. Elnyomtad jó mélyre, de időről időre felszínre tör belőled a hiányérzet, amit külső szerekkel és megvásárolt érzésekkel legfeljebb csak elfedni lehet, megszüntetni azonban nem.
Nem mertél kiállni a világ elé a saját történeteddel, és most már talán úgy érzed, le is késted azt, hogy megtegyed.

Nem mindenkinek maradt esélye

Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor mélységes hálát érezhetsz azért, hogy ma is kinyithattad a szemeidet, és még mindig dobog a szíved. Még van lehetőséged változtatni az életeden. Még bármit módosíthatsz, újra próbálkozhatsz, tapasztalhatsz, fejlődhetsz, elbukhatsz és ismét felállhatsz. Még élsz. Még lehetsz hőse a saját történetednek.
Nem mindenkinek van már erre lehetősége. Akkor értettem ezt meg igazán, amikor hat évvel ezelőtt, 28 évesen megcsapott a halál szele. Azóta sok stroke-túlélő társammal találkoztam, sok emberi sorsot megismertem, és csodálatos sikerek mellett szomorú búcsúzásoknak is tanúja voltam.
Nincs garancia a holnapra. Nem biztos, hogy amit ma nem mersz elmondani a világnak, amit ma félsz meglépni, amit kényelmesen elhalasztasz kicsit későbbre, azt valaha is lesz még lehetőséged megtenni. A kicsit később könnyen válik túl késővé.
Volt egy lány, aki ezt már fiatalon felismerte. Rengeteg terhet cipelt magával gyermekkora óta, de úgy tűnt, sikerült letennie ezeket. Rendbe tette az emberi kapcsolatait, elindult a saját útján, és múltjának tapasztalataira építve bölcsebben és lelkesebben kezdte el élni az életét. Szerette volna mindezt átadni másoknak is. Könyvet írt. Nagy tervei voltak. De újra elgyengült, újra túlságosan magára vehette az élet terheit, és számára a stroke a búcsút jelentette.
A lányt Herczeg Helgának hívták. 33 évet élt. „Minden csupán felfogás kérdése. Az pedig, hogy egy adott dologgal kapcsolatban milyen felfogást vallunk a magunkénak, az egy megtanult nézőpont.” – írta Személyiségfelöltő című könyvében, amelynek megjelenését már nem élhette meg. A saját életén már nem tudta alkalmazni azt a rendkívüli bölcsességet, amit ilyen rövid idő alatt összegyűjtött, de közös barátunknak hála, a gondolataival mégis rengeteg embernek segíthet még.
Azoknak, akiknek még nem késő. Azoknak, akiknek még dobog a szívük, és nem temették el végleg az álmaikat. Akiknek még belül mélyen van egy történetük, amit megoszthatnak a világgal, és aminek a főhősei lehetnek.

Mi a Te történeted?

Ha még picit is megmozgat valami, ha még legalább egy egészen apró nyoma megvan benned a gyermeki lelkesedésnek, ha nem hitted el teljesen, hogy csak lefelé vezet út, akkor még megélheted a saját történetedet. Akkor még felteheted magadnak a kérdést: mi az, aminek én vagyok a főhőse?
Nem közvetetten, passzívan figyelve a késztermékek üzeneteit, nem a beteljesítetlen vágyaidat pótolva a fotelből bámult csodálatos kalanddal, nem kémiai anyagokkal elnyomva a belülről maró hiányérzetedet, hanem valódi kalandokat megélve, valódi eredményeket elérve, valódi életet élve. Valódi tettekkel és őszinte érzésekkel.
Mi a Te történeted? Mikor állsz ki vele a világ elé? Mikor fogadod el önmagadat úgy, ahogy vagy? Mikor bocsátasz meg saját magadnak a tévedéseidért, és másoknak az övéikért? Mikor válsz le a fogyasztói társadalom köldökzsinórjáról, és mikor kezded el élni azt az életet, amit nem mások akarnak rád erőltetni, hanem szabadon választod Te magad? Mikor találod meg a saját utadat?
Keresők vagyunk mindannyian – a sikerünk pedig csak azon múlik, hogy jó helyen keresünk-e. Mert azt, amit keresel, jó eséllyel nem a TV-ben fogod megtalálni, nem a legújabb termékekben, és nem is a sörösüvegben vagy a cigis dobozban, hanem ott, ahol eddig még nem mertél kutakodni. De ha elindulsz felfedezni a belső világodat, egy idő után rájössz, hogy nem is olyan félelmetes, mint amilyennek tűnt előtte. A bölcsességhez bátorságon keresztül vezet az út.
Talán holnap már késő lesz elindulni. Talán épp ma van itt az ideje.
Nagyon hálás vagyok Andrási Betty barátomnak, hogy rengeteg időt, pénzt, energiát és szeretetet fordított arra, hogy Herczeg Helga bölcs gondolatai sokakhoz eljuthassanak. A könyvébe itt tudsz beleolvasni.

Forrás: hasznaldfel.hu

Hirdetés
Megosztás a Facebookon (1)

Nézd meg a cikkhez tartozó galériát is:

Lapozási lehetőség a képek alatt, illetve a képre történő egérkattintással és balra-jobbra húzással lehetséges.